2200 Monor, Ady Endre u. 12-14.
29/412-428
jag@mjag.hu

Közösségi szolgálat

Az iskolai közösségi szolgálat – 2012 szeptemberétől felmenő rendszerben indítva – a középiskola elvégzését közvetlenül követő első érettségi vizsgaidőszakban érettségit tevő tanulók érettségi vizsga megkezdésének az előfeltétele, ezért a 2016/2017. tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdése szerint, a jogalkotó a Hivatalt jelölt ki a 2016. május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban érettségi vizsgára jelentkezett, és 50 óra iskolai közösségi szolgálat elvégzésére felhívott középiskolai évfolyam tanulói esetében a szakmai ellenőrzésre. 

Az iskolai közösségi szolgálat honlap azzal a céllal jött létre, hogy segítse az érdeklődőket a tájékozódásban. Egyszerre szolgálja az iskolai közösségi szolgálat megszervezését és az érdeklődő közönség kíváncsiságának kielégítését.

Közösségi szolgálat portál

Az IKSZ a következő szervezetekkel kötött együttműködési megállapodást:

  1. Ady Úti Általános Iskola, Monor
    Aktív segély Alapítvány
    Alberti Evangélikus Általános Iskola
    Alberti Evangélikus Egyházközség
    Alberti Evangélikus Egyházközség Óvodája
    Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport
    Albertirsa-Ceglédbercel Református Társegyházközség
    Albertirsa Város Önkormányzata
    Albertirsai Napsugár Óvoda
    Albertirsai Sportegyesület
    Albertirsai Kistérségi Szociális Segítőház
  2. Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon és EGYMI; Gyömrő
  3. Aprók Háza Óvoda, Péteri
  4. Arany Óvoda, Gyömrő
  5. Aranyló Napraforgó Alapítvány, Budapest XIV.ker.
  6. Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
  7. BabaMed Egészségügyi Szolgáltató Bt., Üllő
  8. Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest
  9. Balance XTE, Cegléd
  10. Balassi 21/D Társasház, Monor
  11. BA-LI Taxi Zéró Kft., Pilis
  12. Balla Károly Általános Iskola, Csévharaszt
  13. Barack és Mogyoró Gyermekvédelmi és Tanácsadó Kft.
  14. Bartos Szeretetotthon, Albertirsa
  15. Bálint Ágnes Kulturális Központ, Vecsés
  16. Bénye Községi Önkormányzat, Bénye
  17. Bénye-Káva Napközi otthonos Óvoda
  18. Bóbita Óvoda, Gyömrő
  19. Borsod Kempo SE
  20. Budapest Reds Baseball SE
  21. Budapesti Honvéd SE
  22. Bukor Rent Kft., Monor
  23. Ceglédbercel Község Önkormányzata
  24. Ceglédberceli KSE
  25. Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület
  26. Ceglédberceli Polgárőr Egyesület
  27. Cimbora Borház Kft., Monor
  28. Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. ker.
  29. Csepp a tengerben Alapítvány, Budapest
  30. Csévharaszt Községi Önkormányzat
  31. Csévharaszt Plébánia
  32. Csévharasztért Független Egyesület
  33. Csévharaszti Birkózó Sport Egyesület
  34. Csicsergő Óvoda, Csévharaszt
  35. Csicsergő Óvoda, Monorierdő
  36. Csilló Lovasiskola
  37. Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
  38. Dental Diamond Kft.
  39. Diko-Szolg Kft. Sokorópátka
  40. Ecser Nagyközségi 2.sz Óvoda
  41. Egy falu-egy város Egyesület – Erdészet
  42. Egyesület a Magyarországi Német Gyerekekért
  43. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Cegléd
  44. Euro Franchise Kft. Budapest
  45. Evangélikus Lelkészi Hivatal, Péteri
  46. Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
  47. Észak-Kelenföldi Óvoda, Budapest
  48. Falusi Nemzetiségi Óvoda, Vecsés
  49. Fantázia Alapfokú Művészeti Iskola
  50. Fáy András Református Általános Iskola és AMI.
  51. Feeling TSE, Budapest
  52. Fénysugár Alapítvány, Budapest
  53. Fiatalok az élet küszöbén – szervezet
  54. Fonyódi Kormoránok Vitorlás Egyesület
  55. Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola, Tápiószentmárton
  56. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Kirendeltség
  57. Füredi Ebtenyésztők Egyesület, Tiszafüred
  58. GeoFlowers Bt., Budapest
  59. Gomba Község Önkormányzata
  60. Gombai 4092 sz. Dózsa Gy. Úttörőcsapat
  61. Gombai Gólyafészek Óvoda
  62. Gombai Polgárőr Egyesület
  63. Gombai Református Egyházközség
  64. Gondozási Központ, Monor
  65. Gondozási Központ, Vecsés
  66. Grassalkovich Antal Általános Iskola, Vecsés
  67. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
  68. Guns and Guards Biztonsági és Szolgáltató Kft.
  69. Gyáli Tátika Óvoda
  70. Gyermekkor Alapítvány, Budapest
  71. Gyömrő és Környéke Szociális Szolgáltató Központ
  72. Gyömrő Város Önkormányzat Bölcsőde és Gyermekközpont
  73. Gyömrő Város Önkormányzat Mesevár, Varázskert és Kastélydomb Óvoda
  74. Gyömrő Városi Sport Klub
  75. Gyömrői Árvácskák Állatotthon
  76. Gyömrői Fekete István Általános Iskola
  77. Gyömrői Horgász Egyesület
  78. Gyömrői Kulturális és Turisztikai Egyesület
  79. Gyömrői Református Egyházközség
  80. Gyömrői Tövesmajor Lovas Egylet
  81. Gyömrői Weörös Sándor Általános Iskola és AMI.
  82. GyömrőSzínház Alapítvány
  83. Hangzavar Kft.
  84. Hankó István Művészeti Központ, Gyömrő
  85. Harmónia K Közhasznú Nonprofit Kft., Gyömrő
  86. Háziorvosi Szolgálat, Pánd
  87. Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Budapest
  88. Hétszínvirág Művészeti Óvoda, Maglód
  89. Idősek Gondozóháza, Monorierdő
  90. Ifjúsági Jujutsu Kör
  91. Inart Alapítvány, Budapest
  92. Irsai Evangélikus Egyházközség
  93. Jászai Mari Általános Iskola, Monor
  94. Játékország Óvoda, Pilis
  95. Jó itt élni Közösség Gyömrő
  96. Jóni Royal Trade Kft.
  97. JoyDance TSE
  98. Kaeshi Wasa Harcművészeti Egyesület
  99. Karate Kölyök Magánóvoda, Budapest XVIII.ker.
  100. Kármán J. Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Pilis
  101. Kecskeméti Jazz Alapítvány
  102. Két Szív Plébánia, Nyáregyháza
  103. Kossuth Lajos Általános Iskola, Monor
  104. Kovács Autóház Kft., Monor
  105. Községi Könyvtár és Közösségi Ház, Csévharaszt
  106. Kőbányai Sportközpont
  107. Kutya Mentsvár Állatmenhely Alapítvány
  108. Laky Ilonka Általános Iskola, Ecser
  109. Lat-Generál Kft.
  110. Luca Kutya Menedék Állatvédő Alapítvány, Csévharaszt
  111. Lurkó Bölcsőde, Albertirsa
  112. Maglód Város Önkormányzata
  113. Maglódi Művelődés Háza
  114. Maglódi Napsugár Óvoda
  115. Maglódi Vermessy Péter Általános Iskola
  116. Magyar Hemofília Egyesület
  117. Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis, Budapest
  118. Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Budapest
  119. Magyar Iszlám Közösség
  120. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Monor
  121. Magyar Nemzeti Múzeum- Orvostört. Múzeuma, Budapest
  122. Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest
  123. Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete
  124. Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
  125. Magyarország Felfedezői Szövetség, Sárospatak
  126. Magyarországi Baptista Egyház
  127. Marcipán SE, Budapest
  128. Mende Község Önkormányzata
  129. Mesevár Óvoda, Gyömrő
  130. Mézeskalács Gyermekház Nonprofit KM. Kft., Budapest
  131. Mikebudai KalandoZoo
  132. Mikebudai Község Önkormányzata
  133. Mikulásgyár Alapítvány, Budapest
  134. M-Kart Racing Alapítvány, Nagykőrös
  135. Monor és Térsége Gyermekjóléti Központ
  136. Monor Város és Uszoda Kft.
  137. Monori Baptista Gyülekezet
  138. Monori Borút Egyesület
  139. Monori Bölcsőde
  140. Monori Budai Imre Alapfokú Művészeti Iskola
  141. Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
  142. Monori Kossuth Lajos Óvoda
  143. Monori Polgármesteri Hivatal
  144. Monori Polgárőr Egyesület Ifjúsági Tagozata
  145. Monori Sportcsarnok Üzemeltető Nonprofit Kft.
  146. Monori Sportegyesület
  147. Monori Szivárvány Óvoda
  148. Monorierdei Fekete István Általános Iskola
  149. Monorierdei Szabadidősport Egyesület
  150. Monorierdő KSK
  151. Monor-Kistemplomi Református Egyházközség
  152. Monor-Nagytemplomi Református Egyházközség
  153. Móra Ferenc Művelődési Ház, Albertirsa
  154. Mosolygó Alma Óvoda és Bölcsőde, Dánszentmiklós
  155. Művelődési és Sportház, Dánszentmiklós
  156. Nagycsaládosok Monori Egyesülete
  157. Nagykátai Városi Könyvtár
  158. Napsugár Óvoda, Monor
  159. Napsugár Óvoda, Nyáregyháza
  160. Nemzeti Művelődési Intézet
  161. Nemzeti Védelmi Szolgálat GHI, Budapest
  162. Nemzetőr Általános Iskola, Monor
  163. Nyáregyházi Napsugár Óvoda
  164. Nyáregyházi Polgármesteri Hivatal
  165. Nyáregyházi Református Egyház
  166. Nyírő Gyula Kórház
  167. Nyomdaipari Dolgozók Alapszervezete, Budapest
  168. Pánd Község Önkormányzata
  169. Pánd Községi Óvoda
  170. Pándi Általános Iskola
  171. Pándi Református Egyházközség
  172. Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
  173. Pesterzsébet Önkormányzat Humán Szolgáltatások Intézménye, Budapest
  174. Péteri Község Önkormányzata
  175. Péteri Községi Sportkör
  176. Péteri Polgárőr Egyesület
  177. Petőfi Óvoda, Monor
  178. Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola
  179. Pilisi Evangélikus Gyülekezet
  180. Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat
  181. Pilisi Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola
  182. Pilisi Játékország Óvoda
  183. Pilisi Petőfi Vadásztársaság, Pilis
  184. Pilisi Református Egyházközség
  185. Pilisi Sport és Szabadidő Egyesület
  186. Pittner D. Általános Iskola, Péteri
  187. Póló-Zugló KH Alapítvány
  188. Rajzoló Kft., Vasad
  189. Rákoscsabai Élő Kövek Alapítvány
  190. Református Egyházközség, Maglód
  191. Régió SC, Vecsés
  192. Rosmarein Táncegyesület, Vecsés
  193. Róder Imre Városi Könyvtár, Vecsés
  194. Római Katolikus Egyházközség, Gyömrő
  195. Római Katolikus Plébánia, Albertirsa
  196. Római Katolikus Plébánia, Monor
  197. Római Katolikus Plébániahivatal, Üllő
  198. Roszik Mihály Evangélikus Általános Iskola, Albertirsa
  199. Sarok Sportegyesület, Budapest
  200. SE. I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika
  201. SE-TAN Kft.( Bóbita Tanoda- Családi Napközi), Monor
  202. Silver Food Kft., Mikebuda
  203. Smile Darts Club, Budapest
  204. Spuri Futó és Triatlon Sportklub, Budapest
  205. Sülysápi Gyerekfoci Egyesület
  206. Süni Óvodák, Budapest
  207. Szakorvosi Rendelőintézet Monor
  208. Százhalombattai KSE
  209. Szeghalmi Református Egyházközség
  210. Szent Imre Római Katolikus Egyházközség, Úri
  211. Szilberek Sportegyesület, Monor
  212. Táborkert Alapítvány, Budapest
  213. Takács János magángyógyszerész, Üllő
  214. Tama Művészeti Bt., Budapest
  215. Tápióbicske Község Önkormányzata
  216. Tápióbicskei Gyermeklánc Óvoda
  217. Tápiószentmártoni Napsugár Óvoda,
  218. Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány, Tápiószentmárton
  219. Tápióvölgye Vadásztársaság, Gomba
  220. Tenisz Club Monor
  221. Tesz-vesz Óvoda, Monor
  222. Toldy Ferenc Kórház, Cegléd
  223. Turner Ferenc Alapítvány
  224. Újhartyáni Városi Sport Egyesület
  225. Újlengyel Diák Sportegyesület
  226. Újlengyel Község Önkormányzata
  227. Újlengyeli Általános Iskola
  228. Úri Község Önkormányzata
  229. Úri Napsugár Óvoda
  230. Úri Szent Imre Általános Iskola és AMI
  231. Üllő Város Humán Szolgáltató Központ- Óvodák
  232. Üllő Város Önkormányzata
  233. Üllő- Kenderes Hagyományőrző Egyesület
  234. Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskola
  235. Üllői Diák-sportegyesület
  236. Üllői Református Egyházközség
  237. Üllő-Vasad Természetvédő Vadásztársaság
  238. Vakok Általános Iskolája, Szakiskola, Budapest
  239. Varga Lovas Tanya, Panzió
  240. Vargha Gyula Városi Könyvtár, Üllő
  241. Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás, Monor
  242. Városi Könyvtár, Gyömrő
  243. Vasadi Általános Iskola
  244. Vasadi Hagyományőrző Egyesület
  245. Vasadi Könyvtár és Művelődési Ház
  246. Vasadi Napközi otthonos Óvoda
  247. Vasadi Református Egyházközség
  248. Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda
  249. Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület
  250. Vecsési Mosolyország Óvoda
  251. Vecsési Sportegyesület
  252. Vecsési Tündérkert Óvoda
  253. Vigadó Kulturális és Civil Központ,
  254. Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft., Budapest
  255. Wini Security Kft.
  256. Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület, Budapest
  257. Zabhegyező Lovasiskola, Gyömrő