2200 Monor, Ady Endre u. 12-14.
29/412-428
jag@mjag.hu

Vallomás az iskoláról

A minap egy tanítványunk – készülve az etika érettségijére – azzal keresett meg, hogy beszéljünk az iskola értékrendjéről és arról, hogy a diákok ezt hogyan érzékelik, hogyan élik át. Befolyásolják-e ezek az értékek a szemléletüket? Az iskola által őrzött, gyarapított értékek része lesz-e a személyiségüknek?

A formailag egyszerűen és sablonosan megválaszolható kérdések és a válaszok egy idő után érdekes fordulatot vettek. Ehhez bizonyára hozzájárult az is, hogy velem szemben ült két régi tanítványunk is, immáron végzős diákunk szülőjeként. A beszélgetés nem várt érzelmi töltéssel zajlott és a hétköznapinál mélyebb távlatossággal.

E gondolatokat is a szokásosnál nagyobb izgatottsággal vetem papírra. Döntse el az olvasó, hogy ez az érzelmi háttér előnyére vagy hátrányára válik a mondandómnak.

Tanárkollégáimmal együtt hosszú idő óta foglalkoztat az a gondolat, hogy mi legyen ma a tanító ember vezérlő gondolata, mi legyen a kormányrúdja a ma iskolájának, amikor a klasszikus értékek szertefoszlanak.

Karnyújtásnyira van tőlünk hihetetlen változatosságban a jó és a rossz, a bűn és az erény, a boldogság és a boldogtalanság. Meg lehet ezt a világot valamilyen módon érteni? Lehet-e tudni, hogy mi miért jó, miért rossz, a végtelen változatosságnak lehet-e párteremtő alapelve?

Van-e remény arra, hogy az iskola iránytűt adjon a tétova, tanácstalan fiatal kezébe?

E válaszkeresés közben a tantestület tagjaival sok izgalmas és ösztönző órát töltöttünk el. Hol filozófus mélységekben keresgéltünk, hol praktikus nevelési „szakácskönyveket” bogarásztunk, hol a kudarcainkat elemeztük, hol a praktikákat cserélgettük, hol magunkba szálltunk.

Mire jutottunk?

Talán először azt kellene megértenünk, hogy miért van minden pillanatban bennünk a lét és a nemlét, a megújulás és az elmúlás, a jó és a rossz, a bánat és az öröm, és sorolható tovább ez a kettősség. Nap, mint nap átéljük, hogy nincs önmagában öröm, nincs önmagában üdvözülés, nincs önmagában boldogság, de nincs önmagában reménytelenség, nincs számkivetettség, boldogtalanság sem. Minden rosszban van valami jó – tanítja a népi bölcsesség.

Ezekre a kérdésekre adandó válasz talán megközelíthető a fizika egyik legáltalánosabb törvényéből, a termodinamika II. főtételéből.

Az entrópia fogalmát a fizika az egyik legátfogóbb érvényességű törvényének, a termodinamika II. főtételének megfogalmazásánál alkalmazza. A folyamatokra értelmezett entrópia-függvény csak monoton növekvő lehet. Ezzel jut kifejezésre a folyamatok irreverzibilitása.

A statisztikai értelmezés szerint az entrópia egy rendszer rendezetlenségének fokmérője. A rendszerbeli spontán folyamatok iránya mindig olyan, hogy a rendszer a rendezettebb állapotából a rendezetlenebb állapota felé mozdul. A környezetével akkor kerül egyensúlyba, ha a rendezetlenség mértéke – az entrópia – maximális. Ilyenkor a rendszerben további folyamatok nem történnek, más szóval a rendszernek további „élete” nincs.

Az 1. ábrán egy nyílt rendszer általános kölcsönhatásait láthatjuk. A kölcsönhatások következtében három alapvető mennyiség áramlása történhet a jelzett irányokban, ez az anyag, az energia és az információ.

1. ábra. A nyitott rendszer folyamatai

A folyamatok működése során a rendszer entrópiája (rendezetlensége) nem csökkenhet (II. főtétel), a rendszerek a spontán folyamatokban a legrendezetlenebb állapot, az enyészet felé haladnak végzetesen, kivétel nélkül. Nincs remény…

A természetnek azonban van egy féltve őrzött, különleges, egyedi találmánya, ami teljesen másként működik. Van tehát kivétel a II. főtétel alól? Mai tudásunk szerint nincs.

Mégis van a világmindenség szinte láthatatlan porszemcséjén, a Nagy Idő egy suhanó pillanatában egy transzcendens jelenség, a dolgok alakulásának egy különleges járása, amikor

             • a rendszerbe épített, kódolt szerkezeti információ késztetésére,

             • az operatív információ felhasználásával,

             • állandó anyagcserével,

             • folyamatos energia felvétellel, munkával (küzdelem),

a rendszer képes:

             • a II. főtétel entrópia-növekedése (enyészet) mellett,

             • a rendet (a József Attila-i gyönyörű képességet) és a rendezettséget növelni,

             • az entrópiát csökkenteni,

             • valószínűtlen helyzetbe kerülni,

             • a szépséget megjeleníteni,

             • megújulni, sokasodni.

Ez a találmány az élet, a létezésünk mélysége: a káosz uralkodik, a rend éltet.

Az életjelenségekben az elkerülhetetlen disszipatív folyamatok mellett, azokkal „viaskodva” mindig találunk entrópia-csökkentő, „rendteremtő” folyamatokat is. Hogy ez a célszerűség működjék, a folyamat szereplőit mélyen kódolt információval kell felruházni. Honnan ez az intelligencia, amely ezeket a folyamatokat irányítja? Talán a génekben kódolt ösztönök ezek?

A tudás mellett folytonosan anyagcserét kell megvalósítani a környezet és a rendszer között, és szinte folyamatosan energiát, munkát kell biztosítani a működéshez.

Más esetben a Földanya – GAIA, aki a globális földi folyamatokon őrködik –, ha kell, azonnal ellensúlyozza az enyészet folyamatait! Tudja, hogy mennyi oxigén kell a légtérbe, milyen hőmérséklet kívánatos a Földön, mennyi só kell a tengervízbe és oly sok mindent! Milyen célszerűség ez?

Működhetnek-e így ember által létrehozott rendszerek? Másként: létezhet-e a mesterséges rendszerekben homeosztázis? Létezhet-e olyan „ösztön”, elválaszthatatlan tulajdonság, ami minden külső behatás nélkül képes a rendszerben (szervezetben) javító folyamatokat generálni?

Az iskola egy adott célra létrehozott mesterséges szervezet. Mint bonyolult rendszer, minden folyamatát, viszonylatát, kapcsolatát nem lehet áttekinteni. Célszerű szerkezetével – energia, anyag, információ felhasználásával – a bemeneti állapotokat szerencsés esetben a kívánt kimeneti állapotokká alakítja.

E szervezetnek is természetes velejárója, léténél fogva való jellemzője az entrópia növekedése folytán bekövetkező disszipatív változás.

Mindezek mellett az iskolai szervezetben is működhet (működik) – mint sok más organikus rendszerben – egy helyreállító, ösztönös folyamat. Az ehhez szükséges eredendő információ, intelligencia az iskola szellemiségében, ethoszában, kultúrájában, a genezis legendáiban, az eredendő emberi erényekben lelhető fel – talán.

Ez az összetartó erő biztosítja az öngyógyító, önfenntartó mechanizmusokat. E létező belső erő, amely kézzel megfoghatatlan, az iskola megtartó ereje. Direkt módon szinte befolyásolhatatlan, mindenféle ügyeskedés rá nézve hatástalan.

Ezek után talán mélyebb értelmet kap az iskola lényege.

Kellő hit – ethosz – birtokában miden percben fáradhatatlanul kell munkálkodni a szétszóró folyamatok, az enyészet ellen. Meg kell tanítani az élet végső lényegét jelentő rendet.

Az erények gyakorlásával, a folytonos információszerzéssel, tudással meg kell mutatni az ide vezető, lehetőség szerinti rövid utat. Amíg ezt teszi, és tudja tenni az iskola, addig van utóélete, van jövője. Ha erre képtelen, az enyészet győz és uralkodik.

Ha a tanoda, a tanító ember ezt eléri, különös öröm birtokosa lesz. A sors kegyes adománya egy tanítónak, hogy száz meg száz ifjú szívébe, elméjébe ő tudja átadni e titkot.

                   Lucifer                                                                            Ádám

Egy iskola életében nagy és folytonosan visszatérő kérdés, hogy mindezt hogyan érje el, milyen eszközöket, stratégiákat alkalmazzon. Állandó útkeresés ez. Pillantsunk most be az utóbbi évek gondolkodásának vezérfonalaiba!

Nézzük meg, a természet hogyan old meg ilyen problémát?

A természeti rendszereknek, az élővilágnak igen jó túlélési stratégiája van. Egy adott társulásban mindig vannak olyan egyedek, csoportok, amelyek néhány tulajdonságban különböznek a többitől. Mindenfelé találunk mutációkat, amelyek bár az adott környezetben korlátozottan vannak jelen, egy megváltozott környezetben jelentős előnyökkel rendelkezhetnek a mostani dominánsokkal szemben. Ezzel mindig megvan az esély egy más irányú fejlődésre is

A biológiai rendszerek alkalmazkodását biztosítja az adaptáció és a biodiverzitás is, ennek biztosítékaként az erőforrások hatékony felhasználásának a képessége – eficiencia, és a fennmaradás képességének a megőrzése – perzisztencia.  Napjainkban sok példát látunk ennek hallatlan értékére.

Egy szervezetben is hasonló értéket képviselhet a hangolt diverzitás, a mutánsok jelenléte, az eficiencia, és a perzisztencia. Még akkor is fontos ez, ha fenntartásuk általában többletráfordítással, konfliktusokkal jár. Az erősen szelektált egyénekből álló, erősen specializált szervezetek egy adott célt tekintve igen hatékonyak, egyszersmind általában nagyon sérülékenyek is. Egy jelentősebb nem várt környezeti hatásra olykor megsemmisülhetnek, mert a szervezetben nincs „más”, nincs „másik”.

Az adaptációval, a mutációk és a diverzitás tudatos értékelésével, fenntartásával biztosíthatjuk életképességünket megváltozott környezetben is, ezért az iskola mindennapi életében ezeknek az alapértékeknek meg kell jelennie.

Egyszer megkértek, hogy mondjak három legjellemzőbb tulajdonságot, amivel egy jó iskolának rendelkeznie kell. A válaszom ez volt:

             • adaptivitás

             • hatékonyság

             • puritánság

Az intézményi lét kulcsfigurája a tanár. Sokat foglalkoztunk azzal, hogy meg lehet-e fogalmazni teljességgel a jó tanár tulajdonságait. Itt is csak három válaszadási lehetőséget engedve, a következőket fogalmaztuk meg:

1. Legyen szakmájának kiváló értője, esetenként mestere.

Ez nem csak szaktárgyának, hanem a pedagógiai elméleti ismereteknek és a nevelési gyakorlatnak a megfelelő birtoklását is jelenti.

2. Rendelkezzék egészséges lelki alkattal.

Ez biztosítja a gyermek iránti tiszteletet, szeretetet; erőt ad a mindenkori önzetlen segítségre, lehetővé teszi a napi konfliktusok megoldását, kezelését; önbizalmat, helyes önértékelést ad. Nincs lehangolóbb, kiábrándítóbb a gyermek számára, mint a lelki egyensúlyát vesztett tanár, nevelő.

3. Legyen erkölcsileg emelkedett.

A jó tanári munka elképzelhetetlen az emberekbe vetett hit és hivatástudat nélkül. A tanár, a nevelő példa, modell a diákok szemében. Ezért megbocsáthatatlanul romboló az ifjúság elé erkölcseiben megingott pedagógust állítani modellként. Fokozottan igaz ez az értelmi és az érzelmi változás, fejlődés megpróbáltatásait élő 12-18 éves fiatalok nevelőinél. Az értékítéleteiben csak feketén-fehéren látó kamaszkorú ifjú elítéli az erkölcsi kérdésekben ingatag embert.

Egyik kollégám ezeket az ismérveket értékelve ezt mondta: „Szeretnék elég jó tanár lenni!” A mindennapi életünk folytonos kölcsönhatásokban, párbeszédekben zajlik. Létezik-e olyan viselkedési, kölcsönhatási stratégia, ami a legnagyobb sikert biztosíthatja a felek számára?

A konfliktusok, a dilemmahelyzetek kezelésére, az egyéni sikerek elérésére sok pszichológiai, szociálpszichológiai, játékelméleti stb. megoldással, stratégiakereséssel kísérleteztek.

Az egyik legsikeresebbnek Axelrod (1979, 1982) stratégiája bizonyult a stratégiák nagy versenyében. A stratégia nagyon egyszerű, így szól:

1. Első lépésben mindenképp kooperáló magatartást folytass!

2. Ezek után tedd azt, amit a partnered az előző lépésben veled szemben tett!

3. Időnként soron kívül bocsáss meg, azaz ha a partnered nem kooperált, kezdeményezz újra kooperáló magatartást!

Ez a stratégia valóban sok siker forrása volt a mi életünkben is.

Végül vizsgáljuk meg, hogy a mindennapi élet működtetését milyen vezérelvek mentén éljük, szervezzük meg!

Az iskola egy bonyolult rendszer. Igen sok szervezeten belüli kölcsönhatással, a környezet és az iskola között olykor kiszámítható és sokszor kiszámíthatatlan hatással. Sok esetben a hatásokat nem is igazán érzékeljük, vagy az érzékelésünk torzításokat tartalmaz. Van-e megoldás az ilyen rendszerek irányítására? 

Norbert Wiener a bonyolult rendszerek esetében a 2. ábrán bemutatott eljárást javasolta a kibernetikáról szóló munkájában.

Folyamatosan figyelni kell a rendszer kimenetét, és ha az bármely oknál fogva a kívánttól eltér, akkor a bemenő paramétereket oly módon kell megváltoztatni, hogy az eltérés a kimeneten megszűnjön (negatív visszacsatolás).

2. ábra. A visszacsatolás

Elképzelhető, hogy a zavar oly nagy, hogy ezt már a bemenetek módosításával nem lehet ellensúlyozni. Ilyenkor merülhet fel az, hogy a rendszer szerkezetét kell változtatni. (Nem biztos, hogy ezt rögtön fontolóra kell venni, mert lehet, hogy a megjelent erős zaj csak egyszeri és rövid idejű zavart okozott.)

E rendszerelméleti megközelítésből a szervezetre vonatkozó téziseket is meg tudjuk állapítani. A szervezetek általában jelentős kölcsönhatásban vannak a környezetükkel. A szervezet a célját a filozófiája, törekvései, erőforrásai mellett csak a környezeti tényezőkre való állandó reagálással tudja elérni. Az állandóan ható környezeti tényezők a szervezet felépítésére is alapvető hatással lehetnek.

A szervezetnek állandóan készenlétben kell lenni, hogy a környezeti hatásokra válaszolni tudjon. Ezt „üzemszerűen” a szervezet működésének kontrollált, visszacsatolt üzemmódjával lehet elérni.

Ezt az általános szabályozási elvet részletesebben kidolgozva az iskola irányításában a következőképpen használjuk:

Mindezek mellett az utóbbi hónapokban az oktatásról és nevelésről egy más dimenzióban kezdtünk gondolkodni. Érezhető, hogy ez a hagyományos feladatmegjelölés, „nevelés-oktatás”, a tanári hatásokban jelentős hézagokat hagy maga után.

Úgy látjuk, hogy a szélesebb dimenziót a szocializáció középpontba helyezése jelenti. Ebben fiatal kollégáink új lendületet adhatnak az iskolának.

Izgalmas kérdés lesz, hogy az iskolai „hatalomgyakorlás” hogy tud átváltozni a jutalmazó, kényszerítő hatás stratégiájából a legitim és szakértői hatáson keresztül a referens (amelyhez mindenki hasonlítani akar) „hatalomgyakorlásig”.

Megyeri István